„Ma pedig kártyázni fogunk!”
Még most is visszhangzanak a fülemben kedvenc oktatóm szavai, amelyeket egy szép tavaszi napon a coaching iskolában hallhattam tőle. Majd a szokottnál nagyobb lett az érdeklődés a teremben és pár másodperc után tapintható kíváncsiság és izgatott fészkelődés vette kezdetét a coach-hallgatók körében. Nem volt ez másképp velem sem.
Ezen a napon lettem lelkes híve ennek a coaching eszköznek, amikor is ügyfélként (coachee-ként) én is megtapasztalhattam a coaching kártyák mibenlétének erejét.
Speciális, szöveg nélküli kártyákról, képkártyákról van szó, amelyek „kép”-esek szabad asszociáció révén a tudatalattidhoz kapcsolódni. Így felszínre kerülhetnek olyan üzenetek, amelyek a belső élmény és érzésvilágodból, tapasztalataidból származnak. Eredményként egyszerű összefüggéseket, túlgondolás-mentes felismeréseket, „AHA”-élményt nyerhetsz azáltal, hogy a tudatos és a tudattalan világodat összekapcsolod.
Vannak képkártyák, amelyek a benned rejlő érzéseidet célozzák meg, vagy a korlátaidra, elakadásaidra világítanak finoman rá, esetleg általános, hétköznapi képek, tárgyak, események pillanatának bemutatásával hatnak érzékenyen rád. A képek révén szimbolikákkal dolgozunk, így adott kártyalap esetén nincs két egyforma értelmezés, ahogy nincs két egyforma ember, és két egyforma helyzet sem.
Mikor ajánlom használatukat?
Ha a téged foglalkoztató kérdés vagy probléma kapcsán:
- többféle nézőpontból szeretnél rátekinteni a helyzetre,
- választ szeretnél kapni arra, hogy hol is tartasz,
- egyértelműsíteni szeretnéd félelmeidet és támogató hátteredet,
- a hétköznapok mindennapjaiból kiszakadva szeretnél izgalmas belső üzeneteket kapni,
- szeretnéd megtalálni magadban, hogy mi lehetne a következő, előre vivő lépésed,
- készen állsz arra, hogy az asszociatív készségedet használva találj megoldást.
A képkártya-technika lehet a coaching folyamat során az egyik ülésünk része, de alkalmazhatjuk egyetlen találkozásunk alkalmával is. Kiváló eszköz lehet, ha kissé eltávolodva a realitásoktól és jobb agyféltekés képességeidet használva akarsz ránézni a problémádra azért, hogy egy rád-szabott, ezáltal számodra használható és szerethető terv-alapú megoldást hozhass létre.
Ezidáig csak pozitív visszajelzést és megerősítést kaptam a technika alkalmazása kapcsán.
Ugyanakkor merészség és túlzás lenne a részemről azt állítani, hogy mindenkinél és minden helyzetben alkalmazható.
Bízom abban, hogy felkeltve érdeklődésedet Te is egyike leszel azoknak, akiknek segít ez a kreatív technika.
Van kedved velem egyet kártyázni? Én már kevert paklival várlak!
2019. január 22.
< Vissza